Kezdet és Vég 2. könyv… részlet…

A Kezdet és Vég  2. könyvéből teszek fel ide egy részt, amely nagyon ide illik a mostani történésekhez. A 2 könyv címe Árvák.  Nem készült el, mert önmagát írja, és néha részek eltűnnek belőle. Nem állt össze az Árvák útja a végtelen időben és térben még.  /Évi

NoLa kicsit megdöbbent. Eddig nem is volt ideje gondolkodni azon, hogy mibe is keveredett.

  • Ármi te újonc vagy itt egyáltalán?
  • . de nekem nincs is választásom. A szökésem nem sok lehetőséget hagyott maga után. De igazából neked sincs miben döntened. Ez még mindig jobb, mintha semmit sem csinálnál, csak bolyonganál a föld alatt.
  • Hát nagyszerű…. ez az esküs dolog nem igazán tetszik. Óma mesélt nekem ilyesmikről. Azt mondta ezek az emberek olyan erőknek adják át a sorsukat és a gyermekeikét is, amelyek az egész világot irányítják. Nem mintha valaha is gyereket akarnék, vagy annyira félteném magamat de….  lehet Sonban bízni?

Mire akar rávenni minket?

  • Son okos. Az Öreg is megbízik benne. És nincs más választásunk. Gondold át. És hát ne felejtsed el, hogy az egy dolog, hogy ő mit akar kihozni belőlünk. De a szíved lesz mindig a vezetőd, és lehet, hogy a rossz dolgokat és jóra tudod fordítani, ha te hajtod végre.
  • Milyen okos vagy Ármi… igazad van. –NoLa igazán nem gondolta, hogy Ármitól ilyen fajta bölcsességet hallani.

Máris könnyebben érezte magát. Pontosan tudta, hogy nem sok választása van. De amit sejtett az Öregről és Sonról, nem keltett benne jóérzést. Ármi szavaiban érezte a mély bölcsességet. Csak arra kell törekednie, hogy mindenben meglássa az igazságot, és nem lesz baj. Másnap letette az esküt Ármival és pár kiválasztottal együtt. Elég sokan elmentek.

  • NoLa gyere velem. Kiválasztjuk a feladatod. – Son mindjárt az eskü után magához rendelte.

NoLa még mindig az eskü hatása alatt állt. Határozottan érezte, hogy valami idegen dolog tapadt rá, ami egy villanásra irtózatos fájdalmat okozott. Már csak egy kis lüktetést érzett azon a helyen, de egyáltalán nem volt már biztos döntésének helyességében.

  • Mit tettetek belém? – sziszegte dühösen.
  • Ez csak egy pecsét. Emlékeztetni fog az esküdre, melyet nekem tettél.
  • Én neked nem tettem. Én arra tettem, hogy a világunkat és a benne élőket segíteni fogom a fejlődésben.
  • Így is lehet mondani. Egy idő után meg sem érzed a hatását. De most ez nem számít. A térképlényed fogod megtanulni használni.
  • Sí a barátom. Van neve. És nem fogom használni.
  • Fogalmad sincs micsoda tudást jelent igaz? – Son kezdte elveszíteni a türelmét.
  • A feladatod a következő. A térképlényed segítségével meg kell találnod egy fajt, amely itt él a földön, de elbújtak már jó ideje. Még a fertőzés előtt. Vízi népek. Egykoron hatalmas szigetek uralkodói voltak. Értelmük kristálytiszta, tudásuk hatalmas volt. Aztán behúzódtak a vizekbe, és jó idő után teljesen eltűntek. Magukkal vittek mindent, mi világunk eredetét igazolhatná.
  • Az Öreg biztos tudja hol vannak. – NoLa bár határtalanul kíváncsi lett, de nem bírta ki, hogy vissza ne szóljon.
  • Ez itt nem fontos. A te feladatod, hogy keressed őket. Ha elfelejtenéd, hogy mi a dolgod, a pecsét emlékeztetni fog rá.

Az elkövetkezendő hetet próbákkal töltöd.  Tudni akarom, rejlik e benned még képesség. Aztán elindulhatsz. Ha még úgy látjuk

Nola kissé tanácstalanul álldogált. Nyomasztotta a napfény nélküliség, a feladatok, amik elé állítani akarják. És hiányzott az otthon.

  • Kimegyek és megkeresem Viket. – a gondolat máris felvidította. A nagyterem már üres volt körülötte, ezernyi kijárata közül fogalma sem volt, hogy merre induljon el .
  • Sí drágám segíts ! Keresem a felszínre az utat. – NoLa előhúzta az övébe rejtett apró izgő-mozgó térképlényt.

Tenyerében máris kivetült a barlangrendszer, pontosan meghatározva a lány pontos helyzetét. NoLa döbbenten nézte a hatalmas rendszert, amely nemcsak széltében, hanem mélységében is hatalmas volt. Több hatalmas csarnokot is megmutatkozott a térképen. NoLa kíváncsisága nőttön nőtt, és gyorsan választott egy olyan kijáratot, amely egy közeli csarnokhoz vitte. Sí szinte azonnal vibrálni kezdett, ahogy NoLa más irányba indult. Teljesen nyilvánvalóvá tette nem tetszését a lány döntése felett.

NoLa gyorsan elrejtette, és kutató útra indult. Örömmel fedezte fel, hogy a folyosókon  fény  gyullad, amerre haladt.   Egy pillanatra mintha hangokat hallott volna.  Monoton kántálást, amely szinte megfagyasztotta a vért az ereiben. Gondolkodás nélkül lépett be az oldalfolyosóra. Kíváncsisága nagyobb volt, mint a félelem, amely jegesen szorongatta mellkasát.  A folyosó hirtelen elkanyarodott, és egy rácsos ablak előtt találta magát. A rács mögött egy mély szakadék volt, ahol a nagy szürke  semmiben függve egy nő vonaglott kétségbe esve. Láncok függesztették ki láthatatlan falakra. A nő még ilyen kiszolgáltatott helyzetben is méltóságteljes szépséget árasztott. A sziklafalon körbe szürke ruhás alakok kántáltak monoton hangon. Minden hang a nő húsába vágott, hatalmas kínt okozott számára. Egy jajszó sem hagyta el a száját.

NoLa döbbenten állt, szinte odafagyott, mozdulni sem bírt a kántáló hangoktól.

Hirtelen leállt a kántálás, és egy dörgő hang  szólalt meg valahonnan a szikla tetejéről. NoLa számára ismeretlen nyelven szólalt meg, és ugyanakkor mégis értett minden szót. Nem is tudott gondolkodni már, annyira eluralkodott rajta a szívszorító kétségbe esés és sajnálat a nő iránt.

  • Épp olyan erős vagy asszony, mint amennyire bűnös. Vétettél az Örök Rend ellen, amely működteti a Mindenséget. Erődet és tudásodat a Rend  ellen fordítottad, bűnödet meg nem bántad, az okozott kárt ki nem javítottad. Halljad hát a Tanács ítéletét. Lelked ezer darabra bontjuk, elhelyezzük térben és időben , ezernyi élettérben. Keresni fogod időtlen időkig, míg meg nem leled azt az Egyet, ki képes összeilleszteni ismét a darabokat. Ki összeillesztheti, számodra ismeretlen formában fog eléd állni, ő az, ki ellen vétettél. Csakis és csakis akkor tudja megtenni, ha bízni tud benned, és te megtanítottad mindarra, mit előtte megtanulsz nagy fájdalmak árán. Addig is mindegyik részed hívni fog, és te boldogtalanul bolyongasz galaxisokon, dimenziókon keresztül. Csak és kizárólag az  egyetlen és örök fényt , a Mindenható Rendet elérve tudod őket magadba fogadni. Csakis ekkor leled meg ismét Otthonod és Családod. A Törvény ez. Mindenki tudja a Mindenségben büntetésed. Neved ezentúl senki és semmi. Örök homály felejtésébe  merül. Utoljára kérdezlek az egységed teljében. Megbántad tetted?

NoLa már alig kapott levegőt.

  • Kérlek…kérlek…kérlek… Mond, hogy megbántad. – suttogta magában kétségbeesve.

Szeme vadul kereste a dörgő hang tulajdonosát. Úgy érezte, talán megállíthatja, ha .. .

Mivel is? Hogyan is? Józanodott ki egy pillanat alatt.

Hirtelen egy halvány arc emelkedett ki a  sötétségből, magasan a kántáló szürke ruhások felett.   Jéghideg, lélek mélyére hatoló  szempár nézett NoLára.

NoLa azonnal elengedte a rácsot és hirtelen hátralépett. A döbbenettől teljesen lemerevedett. A láncokon lógó nő, a kántáló szerzetesek és minden egyéb hirtelen eltűnt a szeme elől. A helyén csak egy üres, rideg szakadék tátongott.

  • Mi ez? Mi történt ? – ismét előre lépett a rácsokhoz, de semmi nem változott, csak a néma sötétség tátongott előtte.
  • Tudom, hogy láttam. Tudom. – kétségbe esve csapott a rácsra.

Ebben a pillanatban ismét kivetült az előbb látott kép, de már zajlott az ítélet. NoLa lelkébe örökbe beleégett a látott kép. Arcán ömlöttek a könnyek, ahogy nézte a nő néma szenvedését. A monoton kántálás egyre erősebb és erősebb lett. A nőből minden pillanatban kiszakadt egy fényszál, amely szinte azonnal formát öltve a szakadékba zuhant. A hölgy fénylő hajkoronája már csak egy kóctömeg volt, teste pedig egy kitekert, megtört rongycsomó.

  • .. mi lehetett a bűne, ha ekkora a bűnhődése. – NoLa képtelen volt gondolkodni, vagy akár megmozdulni.

Képtelen volt a szemét elfordítani a hölgyről, aki még ilyen állapotában is méltóságot sugárzott magából. Mintha hosszú órákig állt volna oda fagyva, és csak nézte a fényszálak kiszövődését. Aztán hirtelen vége lett, a kántálás megszűnt. A kép pedig fokozatosan elhalványult. NoLa ismét már csak az üres semmit nézte, bárha még a könnyek megállíthatatlanul folytak az arcán. Lassan mozdult meg, teste ólmos fáradt volt. Még soha nem érezte ennyire tehetetlennek, fáradtnak magát. Később már nem is emlékezett, hogy miképpen találta meg az utat visszafelé, de egyszer csak ismét emberek voltak körülötte. Mégis minden olyan távolinak  tűnt számára. Érezte Vik meleg szőrét a lábának dörgölőzni, de valahogy mégsem jutott el hozzá mindez. Nem szólt senkihez, már nem akart kimenni és Vikkel játszani. Semmit sem akart. Csak a hölgyet látta maga előtt, és a belőle kifutó fényszálakat, amelyek rángatták a testét.

  • Nem is volt valóság. – próbálta magát győzködni.
  • Talán csak próbára akartak tenni.

De hiába volt minden próbálkozása, hogy megmagyarázza a megmagyarázhatatlant, ott belül pontosan érezte, hogy olyasmit látott, amit nem láthatott volna.  És ha rájönnek, hogy mégis látta, hát ki tudja megint milyen bajba kerül.  Így aztán sejtette, hogy nem szólhat erről senkinek. Talán ha kijut innen, hall majd ezt azt.

  • Vajon ki volt ez hölgy? És mi lehetett a bűne? – nem hagyta békén a gondolat, hogy őneki mindehhez erősen köze lehet.

NoLa összekuporodott sziklába vájt fekhelyén, és úgy tett mintha aludna. Nem akart senkivel sem beszélni. Túl sok mindent történt vele az utóbbi időben, és tulajdonképpen még át sem gondolta, csak sodródott a történésekkel.

  • Óma drága Óma…- sóhajtotta. Nagyon hiányzott nevelő anyja békés szerető hangja, gondoskodása. Csak most jött rá, hogy mennyire is. Ómáról rögvest eszébe jutott Adóra.
  • Csak nem ő volt az a hölgy?

 

Kezdet és Vég 2. könyv… részlet…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Köszönöm a könyvrészletet. Nagyon várom, hogy elkészítse magát a második kötet is 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.