Lélekmesék, melyek gyógyítanak kategória bejegyzései

TélApó

Szeretnék elmesélni egy az életemet végigkísérő érzést, vagy gondolatot, nem is tudom, hogyan kell jól megfogalmazni.

A TélApóról lesz szó. Mindjárt az elején elmondom, hogy 54 éves vagyok, eléggé józan paraszti ésszel ellátva, mindannak ellenére, hogy túl sok mindent láttam és éltem át már, aminek semmi köze a normálishoz.

Születésem pillanatától kezdte eltörölhetetlenül hiszek a TélApóban. Bárki bármit mondott, hiába láttam nagymamám ajándékát a csizmámban. Tudom, hogy nem ember, hanem a túloldalon él az 5. dimenzióban. Tudom, hogy férfi minőség, aki minden év végén mérlegeli annak az évnek a jó és rossz gondolatait, és eszerint a következő év nehezedik, vagy könnyebbedik. Energiával telitettek lesznek bizonyos élet területek, vagy energia hiányosak. Azt is tudom, hogy valamelyik bolygónkhoz kötődik, azon keresztül éri el az emberiséget. Nem tudtam tovább nyomozni, mert akkoriban nem volt hozzá jogosultságom.  Amikor azt mondom valamiről, hogy tudom, akkor ez a nyomozásaim eredménye.  Ha bennem valami bizonyosság, akkor muszáj nyomoznom, hogy a bal agyféltekém is tudja a miérteket. Így aztán kénytelen voltam újra feltalálni a magam számára az asztrológia bizonyos területeit, a részecske elmélet azon részeit, amiből megértettem miképpen lehetséges a fizikai test halál utáni „szellem idézése”  stb.. Mert amit elolvastam, az nem jelentette számomra „aha értem” bizonyosságot.

Éppen ezért a TélApó után is nyomozni kezdtem, mert a fiaim születése után ez a kérdéskör más szintre emelkedett bennem. Felelősségé, hogy ne ámítsam őket. Ne értsetek félre, soha nem vártam az égből jönni a szánt, nem vártam, hogy valaki csokit tesz a fiaim csizmájába helyettem. De könny szökött a szemembe, ha az utcán találkoztam a TélApóval, gyermeki áhítattal néztem, ahogy cukrot, csokit ad a gyerekeknek. És azt sem felejtem el, amikor a tv híradóban bemondták, hogy repülő géppel leszállt Budapesten az igazi TélApó. Hatalmas öröm érzés tört fel bennem, pedig hát akkoriban már nemigen volt miért örülnöm.

Amiért ez most feljött bennem. Ez pontosan az a Teremtői minőségi férfi energia, amely megjelent, áttört a rétegeken. TélApó energiáira ismertem rá. Amelyet nagyon nagyon jól ismer az a részem, amely a lélek világaival van kapcsolatban. És amelynek a megtapasztalására egész életemben vágytam.

Jön egy APÓ, rám néz, és azt mondja „Látlak kislányom, tudom mennyire JÓ voltál.” És körbeölel úgy, hogy érzem, mennyire fontos vagyok számára, hogy TUDJA mit éltem át nélküle, és hogy kitartottam. És abban a  pillanatban Otthon vagyok a fizikai világban.

 

Badiny-Jós Ferenc Egyedül maradtam. . . Mégis féltek tőlem . . .?

 

 (Az egyetlen megmaradt Ister-gami oroszlán himnusza)

Régen volt az, mikor minket

Leküldtek az égből . . .

Az örökké tartó nagy-nagy fényességből

 

Vagy tán nem is küldtek . . .

Az okosok hoztak,

Látók, Bölcsek, akik

Sokat imádkoztak.

Akik a lelkükkel felértek az égig

Igazságot kérve – az Ég Istenéig.

 

Mondták: „Az Igazság a Hatalom éke!

Igazságból pedig lesz a földi Béke.

Igazság és Tudás – Isten ajándéka.

Csak is ezzel élhet ember s ivadéka.”

 

Így jött a sugallat táltosok fejébe:

„Az ég oroszlánja – Hatalom jelképe”.

Hiszen a Napkirály legerősebb fénye

Oroszlán csillagból jön földtetejére.

 

Megtudták a bölcsek, hogy mi oroszlánok

A Napkirályt védjük és az Igazságot.

Az Igazság s a Fény így örök testvérek,

Nélkülük nincsen más csak bűn, szenny és vétek.

 

De a földi fényhez, hogy az teljes legyen

Tizennégy nap is kell.  Tizenötödiken

A tele-holdfénye éjjel is jól éltet.

Napkirály nem tűri az ármányt, sötétet.

 

Mind a tizennégy nap így a Fénynek örül . . .

Tizennégy oroszlán a Nap trónja körül,

Így épült aztán Igazság Szentélye

— A Sugallat vétele után nyomban –

A királyi várban – mai Esztergomban.

 

ISTER-GAM volt akkor e városnak neve,

A nagy Duna-kanyart kifejezve vele.

 

Valósággá lettek sugallatos álmok

És mi – „Tizennégyen” égi Oroszlánok

A szentély falára lettünk oda festve . . .

Csillagokat hordva mindegyikünk teste.

 

A rejteki nyelven rajtunk minden titok.

Csak táltos ismeri, ami rejtek ott.

 

Igazság Szentélye – Ország Középpontja

Igazságot, Törvényt mindenkire ontja

Amikor a király „tizennégy” bíró

Dicséretet hirdet, ítéletet kiró

Égen is – Földön is tizennégy oroszlán

Napkirály fényében Igazságot osztván.

 

*              *              *

Századok múltak el ily nagy békességben.

Az Égi Igazság volt az Úr a Népen.

Lélekben összeforrt a szorgalmas magyar

S mindig jó volt nekik, mit a Király akar.

 

Ha jött az ellenség – acél kardok verték.

A magyarok földjén halálokat lelték.

Mind azokat, kik a Földünket akarták

Árpád népének a seregei várták.

 

Ott őrködtünk együtt a Magyar Egységen . . .

Oroszlánok Földön – Oroszlánok Égen.

Nem volt a magyar sors egyszer se mostoha,

Árulót sem ismert a Magyar Nép Soha.

 

Imádkozott a Nép – arccal Kelet felé . . .

Alázattal borult Felkelő Nap elé.

Hálaimát zengett a városunk, tanyánk

Oltalmadat kérve Boldogasszony Anyánk!

Egy akarat, egy hit vitt minket az Éghez . . .

A minden Magyarok Igaz Istenéhez.

 

Jól tudtuk,

Hogy innen szakadt a legszebbik Virága . . .

Az örök Igazság – Világnak Világa . . .

A jó „Názáreti”, aki feltámadott

S magyarnak – életre – mindig erőt adott.

 

És mi – tizennégyen – Királyi Szentélyben,

Az úri Igazság szent, igaz Fényében

Büszkén álltunk ottan, jobbunkat emelve . . .

Tudtuk – Őt jelentjük titkon, rejtekelve.

 

*              *              *

Európa sok népe irigykedve nézte

Miként uralkodik a jólét s a béke

Magyarok honában – egész Magyar Földön,

Hol Isten Áldása volt minden göröngyön.

 

Nem bírták jól nézni, hogy kicsinye-nagyja

A minden magyarnak – csak „egyet” akarva –

Dolgozik és termel, megosztva mindenét . . .

S boldog életével imádja Istenét.

 

Nem tudjuk hogy történt,

 

Mert a szentély falán

Álltunk – s nekünk talány:

„Hol nem tudtak győzni az acélos kardok . . .

A római ármány diadallal járt ott.”

 

Kőmivesek jöttek. – Habarcsot kevertek

Minket a vakolat alá betemettek.

Római szenteket festettek a falra

És mi ott maradtunk – szentekkel takarva . . .

 

Ám az idő haladt.  Ezer év elszaladt

Amíg mi ott voltunk a vakolat alatt.

Láttunk elpustúlni sok magyar életet

Kik fölött

Idegen püspökök hoztak ítéletet.

 

Igazság szentélye – halál tornáca lett,

Hogy idegen pallos vág le magyar fejet . . .

Aztán a felejtés csöndje reánk borult

S rajtunk a por s penész egyre jobban szorult.

 

Elég volt a pokol sok kínja mi rajtunk!

Idegen uraknak fejet már nem hajtunk.

Megráztuk bőrünket, mely szenvedett sokat . . .

S így hullott le róla a szentelt vakolat.

 

Egyre többen jöttek simogató kezek.

Tisztítottak – mondva: „oroszlánok ezek

Az ősi Hitünkből, az ősi világból . . .

Íme visszatértek a múlt távolából.”

 

*              *              *

De mások is jöttek. Magyarul beszéltek.

Egymás közt sok éles szerszámot cseréltek.

Pusztuljanak el az Oroszlánok innét

Mert „magyari voltuk” majd feltámad ismét.

 

Mi még Babilonban – jó messze odaát

E hagyomány kincsnek elszedtük a javát.

Jól át is formáltuk észjárásunk szerint

S hagyjuk, hogy most ezek visszavegyék  megint . . .?

 

Lerázzák a béklyót, mit nyakukba tettünk

S Dávidnak fiával az uraik lettünk . . .

Most az oroszlánok feltámadásával

Szembe szálljunk megint magyarok hadával. ?

 

Elpusztult késükkel a jó „tizenhárom”. . .

S mikor – utolsóként – halálomat várom:

„Ez csak maradjon itt! – Legyen ez a  kegy-folt”.

Magyarnak meg hirdesd: Itt csak ez az „egy volt”.

 

Így szólt a pusztító – így ítélt felettem –

S most az ős-hagyomány hirdetője lettem . . .

Egyedül díszítvén az ősi, szent falat,

Igazságért küzdve itt az üveg alatt.

 

Egyedül maradtam – csillag kapu mellett

A mély sebeimnek behegedni kellett.

Mert nem gyógyítottak semmit se én rajtam.

Nem baj – mert mégis csak életben maradtam.

 

Tudom, hogy jó sokan, akik rám találtak

Elvittek magukkal. – a lelkükbe zártak.

Velem díszítik fel az ős Igazságot,

Mert „egységben” tartom a jó Magyarságot.

 

Így írja a Törvény s ahol megjelenek,

Ott feltámadnak mind az igaz jellemek,

Akik úgy, mint egykor a Magyar acélkard

Erőben tartják meg a Magyar Védőkart.

 

Megteremtik megint Nagy Magyarországot,

Amit mi majd őrzünk – égi oroszlánok.

 

*              *              *

 

De ti rombolók.

Lelki süketek, kiknek szájából a magyar szó is

Dicstelen,

Mert magyarul hazudtok

Szüntelen . . .

Miért féltek tőlem . . .?

Hiszen csak egyedül vagyok.

Tán azért féltek, mert megölt párom

Ott fenn az égen jól ragyog . . .?

Féltek, hogy rátok hull az ezeréves átok,

Mit a sok szenvedő kiáltott rátok . . .?

Féltek, hogy fejetekre üt

A feltámadt Magyarság acélja. . .?

Féltek – bár megvett titeket

Sok ellenségünk gonosz célja.

Szolgák lettetek.

Irányítanak a megtömött hasak,

Acél-erőtök nincsen többé.

Nem vagytok más, mint

Az érdek vizében elrozsdúlt vasak. . .

Ócska, elkorhadt vasak. . .

 

*              *              *

Egyedül maradtam Ister-gamban.

Nem védenek az erős karok.

Kik azok hát, kik félnek tőlem?

 

MAGYAROK?

 

Huszonkét szűz (Götli Kinga)

Két verset muszáj ma közreadnom. 

Huszonkét szűz

Falfehér karikák tánca a tűz,
Üvegfal foglya a 22 szűz.
Gyulladjon, égjen, lángol a jég,
Megnyílik lassan a 77 ég.

Oroszlán ordít, az ajtóban áll,
Lelkeknek tavasza aranymadár.
Kirepül mindegyik, táncol a tűz,
Szabad lesz újra a 22 szűz.

Lépteik nászán éled a Föld,
Magasba szökken, minden, mi zöld.
Hófehér bájuk a tisztaszín Nap,
Ragyogó szívük meleget ad.

Oroszlán vigyáz, az ajtóban áll,
Hozzád is szálljon egy aranymadár!
Gyulladjon, égjen, szívben a láng,
A legtisztább Világ ébredjen ránk!

Dr. Götli Kinga

2015. 11. 11.

Karina meséi 1.

Karina egy epilepsziás és autista kislány. Ezek a mesék az ő számára íródtak. Természetesen a mese önmagában csak egy szál ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozza ki önmagából Karina.  A mozgás, a helyzetek megtapasztalása és megoldása nagyon fontos számára. A mesékből gondolat szikrákat kap, hogy saját belső világát másképpen lássa, más megoldásokra törekedjen. A betegség mindig egy eszköz, amit a külvilág ellen használ a lélek.

Karina első meséje.

Karina meséi 1. bővebben…

Esküvői mese

Minden párnak megvan a maga lélektörténete. Ez a mese egy esküvőn hangzott el, az Igen Igen szavak kimondása után:

Nagyon nagyon régen volt már, mikor ez a történet megesett, s bár elfelejtették az emberek, de a szél susogása mégis megőrizte ezt a történetet, s most elmondom nektek egy fiatal pár szerelmét , mert a szél susogását én meghallottam, és elhoztam ma ajándékul.

Esküvői mese bővebben…

Lázas, láztalan mese

Ez a mese egy nagyon lázas kisfiúnak íródott mosolyvirag

Egyik reggel, amikor nagyapó kiengedte a tyúkokat az ólból, egy huncut napsugár cirógatta meg a nyakát.

– Ejnye, te huncut sugár, hát mit szeretnél tőlem? – dörmögte nagyapó békésen.

De addigra napsugár már messze járt. Egy muskátlis apró ablakban üldögélt, és nézett befelé. A szobában egy apró ágyacska állt, benne egy fiúcskával, akinek lázrózsák nőttek az arcocskáján. Édesanya ott sürgölődött körülötte aggodalmasan. A napsugaracska odapattant az ágyacska szélére, és megcirógatta a kisfiú arcocskáját.

Lázas, láztalan mese bővebben…

Sorsunknak sok olyan pillanata van, amelyért érdemes élni. A boldogság pillanatok értelmet adnak a nehézségeknek, fájdalmaknak, veszteségeknek.

Születés, névadás, érettségi, diploma átvétel, házasság, családi pillanatok és végül a távozás az életből mind mind megszentelt pillanatok, melynek megélése és őrzése kincset jelent a további sorsunkban.

Minden szívből áradó öröm könnycsepp, egy egy lámpás a nehéz úton.

Ezen az oldalon lélekmeséket adok át egyéni sorsokból. A lélek földre érkezési előtti időkből és terekből, a távozás utáni lélek terekből. A pillanatok mögött álló rejtett történetekből.