Az ok-forrás, ahogy én látom:

Világunk Anyja megálmodója egy arany-fehér fényben feltűnő, gyönyörű, törékeny, tiszta, tökéletes NŐ alak (a yin, a Világosság), aki mögött ott terült el a FÉRFI (a yang, a Sötétség, végtelennek tűnő űr).

 

Maga a dualitás tehát adott a kezdetektől. Nem ez a probléma, hanem az, hogy egy ponton elkezdték/elkezdtük minősíteni ezeket/a másikat (hisz annyira különbözött! Erre vonatkozóan lásd: http://gerle.fenyiro.net/kozmikus-en-reszek-es-idegen-hatasok/  – az első 2 bekezdésben).

Az egyiket jónak, a másikat rossznak, az egyiket szépnek, a másikat csúnyának nevezni. Megjelent a szándék egyes minőségek elfojtására és mások felerősítésére. Az egyik kívánatossá lett, a másik üldözötté. Ezen a ponton született meg a vágy arra, hogy a másikat saját képünkhöz hasonlatossá formáljuk! Megbomlott az eredendően tökéletes egyensúly, az energiaáramlás eltorzult... márpedig ez hivatott mindkét felet megtartani a maga tökéletességébenúgy, ahogy a Forrás megálmodta őket. Egy magasabb perspektívából egyikben ott a másik és fordítva, de ez azon a síkon, melyben a tudat összpontosul, nem látható. Itt a Földön, fizikai testben mi sem látjuk, hogy tágabb valóságunkban épp az ellenkező nem jellemzőivel bírunk.

Világegyetemünk holografikus jellegű – bármely apró részében az egész tükröződik. Valóságunk Teremtőinek drámája tökéletesen tükröződik itt és most! Az energetikai egyensúly megbomlása (s az ennek következtében megjelenő testi-lelki betegségek), az ítélkezés (és az emiatt realizálódó belső-külső harcok). Egyébként a legelső megjelenő érzelem, amely kaput nyitott az összes többinek a KÉTELY volt. A kétely önmagában/önmagunkban… (ahogy Judit írta: nem vagyok elég jó, okos, szép… nem vagyok tökéletes… a másik szebb, jobb, okosabb és amit teszek nem elég stb.) s az ennek nyomán alattomosan megjelenő szorongás vagy félelem. A bennük megjelenő anomália teremtményeikben is tükröződött. Ez még tovább mélyítette a Teremtők elcsúszását (ffi), illetve fájdalmát (nő). Az egészet egyfajta öngerjesztő spirálnak érzékeltem. Egy ponton mi, teremtmények átbillentünk az egyensúlyi ponton és ránk borult az Árnyék… mert bennünk már több volt az Árnyék, mint a Fény. S ez világunk Anyjának szívében hatalmas hasadást eredményezett… hisz az Árnyékon keresztül, melyet magunkra hívtunk, nem ért már el bennünket. Mondjuk azt, hogy tehetetlenül nézte fájdalmunkat, szenvedésünket, mert maga a megalkotott rendszer szabad akaratot biztosított minden egyes öntudatra ébredt részének. El kellett fogadnia a választásunkat, mint ahogy mi is igyekszünk elfogadni ha gyermekünk hibázik. Szeretettel, mégis fájva… Ahogy a Sötétség fátyla erősödött, a Fény elbújni kényszerült – az Anya visszahúzódott. (Erről a következő üzenetben Ő maga beszél.)

Amire a fókuszpont helyeződött az Anya Szív-csakrája, mely ebben az egész folyamatban a leginkább sérült. (Talán nem véletlen, hogy hosszú évek munkája során minden síkon a Szív-csakrámat kellett gyógyítani.) Meg kell tanulnunk előítéletek nélkül elfogadni az Árnyék létezését, s mást választani. Nem azért mert rossz, csúnya és üldözendő, hanem mert itt és most a Fény minőségeit kívánjuk képviselni és megélni. Meg kell értenünk, hogyFény ezen a létsíkon nem létezhet Árnyék nélkül, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy csak az Árnyék talaján ragyoghat a Fény a maga teljességében.

Valójában egyik a másikba alakul! Tehát bennünk is van valamennyi árnyék és valamennyi fény, mi is e kettő kombinációjából állunk. Ezek aránya határozza meg azt a bázist, melyen egyediségünk kialakul. Minden megnyilvánulásunkban eltérő mértékben képviseljük e két végletet, de mivel az Élet mozgás, a két oldal közti áramlás folyamatos. Egyszerűen csak rá kell pillanatanom aktuális egyedi jellemzőimre, minőségeimre, szineimre és elfogadni magam olyannak amilyen vagyok, tudva, hogy mindez véső soron TÖKÉLETES! Mint ahogy mindenki más is az. Amint megszűnik az itélkezés, megszűnik az elfojtás nem kell kirobbannia (szélsőséges formát ölve!) az egyes energia-féléknek… elfinomodhat és szerethetővé válhat minden árnyalat!Talán most eljutottunk arra a pontra, ahol létezésünk újra egyensúlyba kerülhet… hol  Fény és Árnyék tökéletesen egymásba fonódva, eredendő harmóniájukban biztosítanak lehetőséget a szabad választásra, s a megtapasztalásra.

A.J.Serebra