2018.12.11.

Az elmúlt egy hétben megküzdöttünk saját lelkünkért, önmagunkkal.

Megfelelési kényszereink, Anyához való viszonyunk, nőként az önmegvalósítás, férfiként a “hogyan látjuk a nőt saját szemüvegünkön keresztül” programok élesedtek ki.

Hogy hol estünk túlzásba, vagy hol nem sikerült kiemelni saját lényegiségünk?

Mindez azon múlott, hogy ebben az évben mennyire sikerült változtatnunk önmagunkon olyan irányba, amely valójában rólunk szólna. Nem az ősökről, nem a külvilág paramétereiről, nem a szellemi világnak való vélt dogmák betartásáról, nem félelem kútjából feltörő árnyak  suttogásáról, nem az önző én agresszív viselkedéséről, hanem a lelkünk színeinek, formáinak, illatainak  harmonikus megfogalmazásáról a külvilág felé.

Nehéz időszak ez. Évről évre nehezebb lett a December hónap, amely összefoglalja eddig megéléseinket, és mindebből egy új formavilágot hoz felszínre, hogy a következő év erre tudjon felépülni.

Ugyanakkor a nagyobb egységben történő “rabszolga” minták felszabadítása és vele párhuzamosan a rabigába hajtása is erősen zajlik. Minden emberben van “szolga” lélek, aki ebben a világban él. Ősi okai vannak ennek, az evolúciós fejlődés velejárója, amit eddig nem sikerült oldani.

Minden korszaknak megvan, a maga törvényesített rabszolga tartása. HOgy mindez nyílt, vagy rejtett? A mi szempontunkból mindegy. HOgy mindez a tévén keresztül érkező negatív programozás, vagy éppen a munkaidő és a nyugdíjkorhatár meghosszabbítása, vagy egy házasságban megélt kiszolgáltatott helyzet, vagy egy népcsoport faji különlegességének túlpozicionálása mások kárára, az most már majdnem mindegy. A kérdés csupán az, hogy felfedeztük-e saját sorsunkban, hogy ki tart minket rabláncon, akár mézesmadzaggal áthurkolt nyakkal? Legyen az a szeretet szó takarásában, anyagi javak megélése miatt, bizonyítási kényszerek miatt?

Ne feledjük, annak is van szolga lelke, aki palotában üldögél ezernyi szolgával. Hogy ki kit szolgál és miért? Ez is egy jó kérdés.

Most itt ebben a hónapban megfoghatjuk ennek a madzagnak a végét, ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, és a szemünk fókuszát jó irányba fordítjuk. Ezt nagyon nehéz. Születésünk óta a külvilágot szemléljük, másoljuk, próbálunk onnan tanulni a fizikai létezésről. Mindehhez még hoztunk is magunkkal beépített programokat. Évek óta bontogatjuk és alakítjuk ezeket a csomagokat. Még mindig sok minden van a csomagunkban, ami nem hozzánk tartozik, és ami a szemünket más irányba fordítja a teher súlya alatt, mint amerre fordulnunk kellene.

A Szolgálat kapcsolódásai, okforrásai tisztulnak le, választják le az érdek összefüggéseket.

Érdemes rámeditálni arra, hogy meglássuk, hogy miképpen van egymással a fizikai testünk és a hozzá tartozó éteri test. Én őt fantom lénynek hívom. Ez a fantom hordozza a csomagot, és mutatja meg másokhoz való kapcsolódásunkat, az irányt, amerre nézünk valójában ahhoz képest, ahogy a Most idején kellene néznünk.

Egy másik képet is közreadnék, átgondolásul.

A kép mutat egy nőt, aki fenntart egy vigyázó állapotot. Beragadt a helyzetbe. Dolga szerint a fizikai világ őrzőinek a sorsát védi. És ez most nagyon egyszerű megfogalmazás. Időszakonként váltották egymást a védelmezők, de valami történt és ez a női minta beragadt. Az ő figyelme csak egy pontra koncentrál életeken keresztül. Az élete elfolyik. Ő is egy szolga minta lett.

Ott van még a ráomlott templomban, és őrzi évezredek óta a forrását világunk varázslatának. Nem váltották le, és az őrzők elfelejtették, honnan is származik erejük maradéka. Mert ahogy a nő lekötött lelke elfáradt, úgy fogy az erő is.

Őt meglátni és kiemelni a mélységekből a szolga lélek egyik megoldó kulcsa.

A másik kulcsa, hogy a férfi és a nő miképpen szemléli egymást. Az álarc burkokat látja csak, vagy a Valóságot is?

Keressétek magatokban ezeket a képet.

Ma megoldó nap van. Helyére rendeződhetnek bennünk röghöz kötött, “vak” minták.

Sok a torz, törött kép, ahogyan látjuk a külvilágot és a benne élőket.

Sok a torz, törött kép, ahogyan önmagunk belső világát látjuk.

Van egy régi babona. Ha a tükör eltörik, ahány darabra törik, annyi nehéz év vár ránk. Ez a tükör valójában a szemünk tükre. Bár a fizikai világban mindig az történik meg, ami bennünk is zajlik. Az öntődik formába.

Nehéz a belső programokat lecserélni, mert sejtjeink ezt kapják örökül és ezeket működtetik. Csak akkor tudjuk, ha meglátjuk önmagunk a helyzetekben és módszeresen képviseljük a változást. Ha nagy a külvilág ellenállása a változásunkban, akkor tudhatjuk, hogy a sejtjeinkbe íródott program erős. Aki legjobban ellenzi, azt a mintát kell magunkban keresni, mert ő tartja fent a változás megakadályozását.

Egy ős, aki élt valahogy és fenntart még állapotokat, amelyet örökségbe ad leszármazottjainak.

De ezeket már sokszor hallottátok tőlem, nem is bontogatom, csak emlékeztetőül írtam ide.

A másik információ, ami még szükséges a mostani állapotokhoz. Az Állatokhoz való viszonyunk, amely szintén tükrözi a szolga lelket. A fizikai test tele van állati mintákkal. A táplálkozás miatt, az evolúciós változások miatt, a lélekminták tudatosodása miatt. A háziállatok szolgái az embernek. Vagy az emberek szolgái a háziállatoknak.

Az emberiség kénytelen lesz újragondolni az állatokhoz való viszonyát.

Találjuk meg ma a saját lelkünk motivációját, amellyel tud változtatni a külső világon.

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt − 4 =