2018.09.21.

„A mai civilizációnak van egy abnormális vonása, mégpedig az, hogy egyfajta taposómalomban élünk: dolgozunk, hogy ehessünk, eszünk, hogy dolgozhassunk. De látjuk-e értelmét annak, amit csinálunk? És van-e benne örömünk? Az ember ugyanis akkor motivált, ha értelmet és célt lát a cselekvésében, és/vagy ha az örömet, élvezetet okoz neki. Ha igazán bele tud vonódni, feledkezni.” /Csíkszentmihályi Mihály/

Ebben az idézetben minden benne van, amit át kell értékelnünk önmagunkban. Életünk minden pillanatára igaz.

Bármi történik velünk, jó vagy rossz, értelemmel és tartalommal bír. Mélységei vannak, oka és következménye.

Ezzel nem mondtam semmi újat. Viszont ha a viselkedésünket, reakcióinkat, döntésein mélységeit nem tudatosítjuk( már pedig minden pillanatunkban döntünk, reagálunk, gondolunk, cselekszünk, ) akkor sok esetben nem veszünk figyelembe semmilyen okot, következményt, mélységet, csupán a pillanatnyi érzelmi töltést. Jöjjön az bárhonnan, bárkitől.

Van az ilyen pillanatoknak tartalma? Tudatosak és élvezhetőek ezek a pillanatok? Itt mindenképpen igaz érzés tartamra gondolok, nemcsak egy eljátszott, elvárt viselkedésre.

Akkor tudunk jelen lenni az életünkben, ha értjük. Nem a fájdalmainkból, békétlenségünkből származik az értés, hanem a halhatatlan lelkünkből. Tudjuk miből mi lett, és miképpen érint meg minket. Így a “rossz dolgokat” is el tudjuk fogadni, mert átlátjuk. Ha elfogadjuk, mert értjük, akkor tudunk rajta javítani, hogy a “rossz dolog” olyan tartalmat kapjon, amely építővé válik.

Mert minden pillanat jó és rossz egyaránt. Attól függ, honnan nézzük.

Most lehet kérdezni, hogy egy betegségben, vagy halálban mi a jó? Mesélhetnék példákat, de szerintem már párszor megtettem.

Most csak annyit mondanék el, hogy a fájdalom, a félelem megélése után a tapasztalatokból fel lehet építeni olyan életformát, vagy csak egy részt, amelyben pontosan azt találjuk meg, akit, amit, elveszítettünk.

Az ember csak akkor tud meggyógyulni önmagában, ha más embereket, létezőket segít át a nehézségeiken. Ha Szolgál tudatosan, nem kiszolgáltatott helyzetből, hanem önként, szabad lélekkel.

És mindezt úgy, hogy egy percig sem véli azt, hogy másokat gyógyít meg, vagy másokat segít meg. Nem hiszi magát nagymesternek, vagy bárki mágusnak. Amikor beismeri önmagának, és megéli minden percében, hogy önmagát teszi rendbe, gyógyítja meg azzal, hogy közzé teszi az erejét, képességeit, tapasztalatait, segít vele másoknak. Akkor kezd el gyógyulni a saját lelke is.

Ha valaki úgy dönt, hogy elvárja másoktól, hogy ők gyógyítsák meg, segítsék meg, stb… ő nem gyógyul meg. Csak a fájdalmát éli újra és újra, hisz önmagában mozog.

Elég, ha belegondolunk, hogy azok a “lélekben vagy testben sérült” emberek, akik kiálltak tömegek elé, és beszéltek, akár életmódról, akár hitvilágról, miképpen tették rendbe az életüket, akkor megérthetjük ezt az energia rendet. Ők erről nagyon jó példát adtak.

Ha valaki erővel bír, ő sok mindent megtehet. Az akaratoskodás mozgatja az emberi kapcsolatokat. Aki erőszakosabb az előrébb jut, az lesz a buli sztár, a példakép, a hitrendszer alkotó.

Hogy miért is írtam le mindezt?

Írtam régebben a lélektelen és a lélekkel bíró emberekről. A lélektelen ember tartalmatlanul, a felszínen él. A halála után megszűnik a létezése. Elmúlik nyomtalanul. Őnála is van lélekrész, hiszen van genetikai programja, de ez a rész nem tartozik sehová, bolyong a sötétségben.

Vannak a “lelkes állatok”, ő azok az állatok, akik megszelídítve az ember aurájához kapcsolódnak segítői szinten. A szellemi térben sok ember is a “lelkes állatok” kategóriában van.

És vannak a lélekkel bírók, akik Emberként hagynak lenyomatot a nagy egész rendjében. Az ő lelkük Kapcsolódik nagy Forrásokhoz, vagy akár az EGY, ember számára elérhető legfelsőbb forráshoz. Hogy ők jók vagy rosszak? Az emberi ítélkező rendszer szerint bármilyenek lehetnek. A cél, amiért a sorsuk létezik, az a nem mindegy.

A 20. Században elkezdtek születni olyan emberek, akik hordozták a lélektelen mintákat, és a lélekkel bíró mintákat is.

Az egyiknek nincs semmilyen forrása, kószán kering a semmiben,  a másiknak pedig van forrása, ahonnan érkezik, és ahová távozik.

Az ilyen születések voltak arra hivatottak, hogy átlelkesítsék a lelketlen “töltelék sorsokat”. Elnézést a szóhasználatért, nem én találtam ki. A szellemi térben a meghatározások elég pontosak, de emberek számára bántóak lehetnek. Ha nem értjük a valós tartalmát.

De talán van egy jó példa. A Harry Potter könyben vannak a muglik, a varázslók, és az ilyen és olyan emberek, akiktől születhetnek varázslók.

A “töltelék sorsok” statiszta szerepeket vállalnak az előrelépés reményében a nagy játszmákban, a jelenleg még tartó színműben.

Az “ilyen és olyan” embereknek az egyik vállalásuk, hogy “varázslókat” szüljenek és neveljenek fel úgy, hogy jellemmel bíró, erős emberek legyenek.

Ugyanakkor soha ne feledjék el a megsemmisülés lehetőségét, a létezés ezen sötétségét. Éppen ezért törekedjenek a lelküket rendbe tenni, a kapcsolati mintáikat rendezni.

Hogy miképpen lehetett lelketlen sorsra szert tenni?

Eddig csak két módját láttam, de biztosan több is van. Nem vesz észre senkit önmagán kívül az ember, az aurája éppen ezért nem is tágul. Nincs hite, fejlődését szolgáló elvei.Dobálják a belső indulatai, félelmei.

Ismertem egy házaspárt. Ők csak egymást látták. Ketten éltek a világban. A terveiken kívül megszületett gyermektől mindent elvettek, mindenben akadályozták. Mert önmagukat is akadályozták a lélekfejlődésben. Lehetne mondani, mert mostanság divat ikerlángokról beszélni, hogy ők azok voltak. Lehettek volna, ha ketten együtt égve tartják a lélek mécsesét, és ebből a szép erőből másoknak is adnak. Nem tették, csak egymást táplálták. A gyermekük lélekkel született, és hatalmasra nőtt benne az önállóság, szeretetre törekvés, alázat. Mert magányos volt minden pillanatában és szeretetlen.

A szülők egymást látva éltek, ugyanabban a pillanatban haltak meg. Sötétségből jöttek, sötétségbe mentek. Sokan mondták, hogy ez mennyire szép. Pedig nem volt az, csak féltek egymást elengedni. Csodát alkothattak volna, példát adhattak volna, és egy olyan Gyógyítót adhattak volna a világnak, aki nagyon sok ember segítségére lehetett volna. Önmaguk lelkét pedig egységbe rendezhették volna a saját forrásuknak.

A gyermek viszont fenntartja az emléküket, és a következő generációkban visszahívja őket a létezésbe. Felépítette önmagát a semmiből egyedül. De amire hivatott lett volna, nem tudja már kiemelni a felszínre.  A gyermek mára már 60 éves. Mivel a hite erős volt, és kitartóan járta az utat jellemben és hitben erősen, szelíden és alázattal, ezért jó látni, hogy milyen sok segítséget kap, csoda szinten támogatják a szülők helyett. Mivel gyermekként a fizikai szülők mindent elvettek tőle, ami fontos volt számára, ezért emberként nagyon erős és önálló emberré vált. De szelíd maradt végig, mert Forrása a szelíd, gondoskodó ház, amelyet el nem hagyott a nagy nehézségek idején sem.

A másik mód, amikor  a test evolúciós fejlődésén keresztül bejárta az utat, és eljut addig, hogy emberré váljon. A Föld táplálja, ellátja életenergiával, képes csoportlelkekhez kapcsolódni, esetleg ott tanulni. De önmagát érzékeli csupán, a saját szükségleteit.

Ami esetleges érdekes lehet még a lélekfejlődés történetében, hogy az egyik legmagasabb szint a Remetévé válás, amikor már nincs szüksége emberi kapcsolatokra, mert minden pillanatában az élőtér része. Őneki szinte mindegy, hogy leveti e a fizikai testét, avagy sem. Nem fontos. Tudatos létező testtel, vagy anélkül.

De térjünk vissza az első mondatokhoz.

A történeteinkben megtalálni az értelmet, és jó életet adó irányba fordítani az energia haladását. Beszéltünk önátadásról. Szelídségről. Beszélünk állandóan a változás megengedéséről.

Jelenleg már minden kint van a felszínen. Háború és béke. Szeretet és szeretetlenség. Elfogadás és dacolás. Félelem és hit.

Lehetne sorolni. Az internet jóvoltából ezernyi sors mutatja meg, hogy mi lehet példaértékű, és mi szorul változásra.

Mit hisz az ember értéknek és mi a valós érték, amely örök lelkületet ad?

A Forrás, és hívhatjuk Istennek, vagy bármely néven, mely a lelkünknek fontos, ott vár ránk pontosan azon a helyen, ahol elhagytuk. Bármiért is.

Sokan vannak akikben a kettősség nagyon működik. A halhatatlan lélek szelíd alkotó ereje, és az emberi tudat akaratoskodása, dacolása, ragaszkodása az anyaghoz.

Ez egy igen komoly és nehéz  döntés, hogy mit választunk. Hitünk elég erős e annyira, hogy átengedjük sorsunk vezetését lelkünk halhatatlan részének. Elengedjük e mások adósságait, akik vétettek ellenünk.  Emberi tüskéink kihúzkodjuk e végre, és nem használjuk önigazolásra, hogy fenntartsunk amúgy sem működő állapotokat.

Emberi vagy lélek háborúkban nem lehet védtelenül állni soha. Hisszük e, hogy a halhatatlan lélek kiemel minket sértetlenül? Vagy csak abban bízunk, hogy majd mi megvédjük önmagunk, vagy szeretteink? Vagy mind kettőben, csak attól függ minden, hogy milyen helyzetbe kerülünk? Sok rákos megbetegedésnek ez az alapja.

Sok embernek kell átadnia önmagát a halhatatlan léleknek ahhoz, hogy a világ fordulni tudjon, és az Áramlás minden vízcseppet, minden emberi sorsot oda sodorjon, ahol az ő helye van. Az egész rendje szerint.

Reá bízni magunkat az emberi szemmel soha nem látott Atyára és Anyára? Lelkünk szülőire?

Meg tudjuk tenni?

Át tudnánk adni a szeretett gyermekünket egy ANYÁNAK úgy, hogy tudjuk, a gyermekünk sorsa őnála lesz rendben?  Jobban tud gondoskodni róla, mint mi bármikor is tehetnénk?

Ha valakinek nem a gyermek a legfontosabb, akkor ő a kérdést önmagának aszerint tegye fel, hogy kiengedné-e a kezéből a legjobban szeretett lény gondozását.

Elég ezt a kérdést feltenni magunknak. Minden válaszunk ott lesz a megjelenő érzésvilágban. Ami a hitünk erejét, és gyenge pontjait fogja megmutatni.

2018.09.21.” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Kedves Ėvi,
    Köszönöm a válaszod. Ez is megvilágosított,hisz pont közeli rokonról van szó jelen esetemben. Ha nem az lenne nem is ėrintene ennyire,vagy nem tanulmányztatnák velem ennyire:-):-)de szerintem menthetetlenek:-):-):-)mindig valami trauma egyidőre ėrzővė teszi őket de hosszú távon igy maradnak. Ėn már nagyon nagyon fáradt vagyok lėlekben ės nincs energiám rájuk. Szerencsėre vannak akik fejlődnek de Jėzus sem tudott mindenkit megmenteni…sajnos nekem is el kell fogadnom ezt.Ez most a szemėlyes csalódásom a világban, de igyekszem:-):-):-):-)
    Nagyon köszönöm a segítsėged a látásod!!! Ujra:-):-):-)

  2. “Vannak a “lelkes állatok”, ők azok az állatok, akik megszelídítve az ember aurájához kapcsolódnak segítői szinten. A szellemi térben sok ember is a “lelkes állatok” kategóriában van.” …. ha a megszeliditettek kapcsolódnak segitőként, akkor kik azok, akik természetüknél fogva vad állatok, ill. sikertelen a szeliditésük ????

    1. A Földnek mint entitásnak van saját élőtere. Ezernyi növény és állat kapcsolódik hozzá. Sejtjei, kivetülései. Mint az Avatár filmben. De ha én nézem, a saját látásommal, akkor azt mondanám, hogy az embernek is vannak olyan mintái, reakciói, viselkedése, stb… amelyik ösztön szintről érkezik. Egyszerű reakció a fizikai térre, az életben maradásért. A vad dacolás, kemény küzdés, emberfeletti erő, a reagálás a természetre, belehelyezkedés az élőtérbe. De lehet mondani a harc a jobb helyért, erősebb társért, több ennivalóért. Küzdés egymással, hogy előnyökhöz jussunk. Ha ezeket egyenként megvizsgálnánk, akkor megtalálnánk a hozzá tartozó állatot is. Emberré akkor válunk, amikor előre látjuk a tetteink következményét és döntünk. Érzékeljük, hogy miből mi lett, és abból mi lesz. Amikor már a felelősség is megjelenik a társainkért és élő környezetünkért, akkor megjelenik az alázat és az együttérzés. A mai világban kell az ösztönszintű erő is. A szelídeknek is meg kell tudni védeni magukat, mert ugyanúgy kiírtanák őket a többiek, mint egykoron az esszénusokat. Erre nagyon jó példa az ember viselkedése, hogy a házi állatokat levágja. Mert mellette élnek, elfogadják tőle az ennivalót. Fura egy világ ez.

  3. Szia Ėvi!
    Ez az írás világossá tette számomra a lėlektelennek nevezett ember ėrtelmezėsėt.
    Hallottam már hogy valaki így beszėlt ,de a saját lányáról ės azt hittem csak dühös ėppen. Azóta meg is ismertem az illetőt (a lányt) ės rájöttem ez a legjobb megfogalmazás ,hogy milyen is valojában. Ènnagyon nyitott szívū vagyok ės mėg telefonon sem bírok beszėlni vele,annyira rossz nekem. Már írtam neked a labradorit ásvány áldásos vėdelmėről ,amit másfėl ėve hordok de rövid időre így is kibillenek:-):-)
    Pont tegnap beszėltem erről a lėlektelensėgről ės ma ezt írtad…ėn mindig csak csodálom az írásaidat! Az egyūtt rezgėst:-)
    Hálás köszönetem újra ės újra!!!

    1. Szia 🙂 A lélektelen emberek átlelkesítése nehéz feladat. De lehetséges 🙂 Ezért zárja össze a sors az ilyen és olyan típusú embereket. Amikor rossz érzés, akkor gondolj arra, hogy megmutatod valaki számára, aki még nem ismeri, hogy miképpen lehet másképp létezni. Ilyenkor átadsz egy darabkát önmagadból, amitől te ne leszel kevesebb, de ő többé válhat. Ha úgy akarja. Működik mindez fordítva is. Láttam embereket elveszíteni a lelkes részt. ÉS utána a sötétséget, amely befonta őket. Aki erős lélekkel bír, őneki a Szolgálat az élete. Átlelkesíteni azokat, akiket reá bízott az ég. De ez csak akkor működik önpusztítás nélkül, ha az ego rész már a lélek része.

      1. Szintén. Hálás köszönetem újra és újra!!!
        Nagyon sokat jelentenek a válaszaid is! Olyan dolgokról írsz, amit az ember érez, mégsem tud kristálytisztán, holott kellene, mert annyira lényegi, alapműködés.
        Amikor valaki elveszíti a lelkes részt és nagy nehezen visszabillen, akkor szerzi vissza újra? És ezt nem egyforma mértékben veszíti el, ezért a visszabillenés is hol könnyebb hol nehezebb?
        És a lélek átadás önpusztítás nélkül “csak akkor működik, ha az egó már a lélek része”.
        Mennyi mindent megmagyaráz.
        Annyira jó érzést jelentenek! Ahogy az is, hogy “a boldogság a szelíd áramlásba való belesimulás”. Felismerni, ráismerni helyre kerülni, a legjobb dolog és Te a legjobb képeket mutatod.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.