2018.07.18.

Ma még az elmúlt héten használt szimbólum készlettel írom le a történéseket, hogy ne keveredjünk el.

Mára csitulnak a belső terünkben való keresések, alkuk, tudás csomagok átvétele átadása. Egy szakaszon túl vagyunk. Mondhatjuk úgy is, hogy akinek el kellett érnie, ő elérte az egyik  teremtői házát, családját, nemzetségét, ott észlelték őt és létezését. Az emberben pedig elkezdett formálódni a valahová tartozás érzése. Gyökereinket kerestük, most elérkezhettünk egy olyan pontra, ahonnan jobban megértjük önmagunk és helyzetünk. Ezzel változtatni tudunk a pozícióinkon a saját sorsunkban. Kényszerességeink, bizonyítási mániáink, hatalmi törekvéseink, áldozati mechanizmusaink leállnak, leválnak. Egy átláthatóbb létezés alapjait teszi le ebben az évben az emberiség. Ehhez érkeztek meg az energia csomagok.

Hogy miért csak egyik teremtői házat? Mára már az emberi lélek több házhoz, nemzetséghez is tartozik. Valahol a messzeségben egybe kapcsolódik minden, de odáig hosszú út vezet.

Sokaknak mindez háztakarítás, alakítás vagy akár költözés formájában mutatkozik a fizikai térben. Minden megmozdult, kinek kinek a maga tempójában engedi a tovább lépést. Eléggé felfényesítették a tévedéseinket magunkról. Ezáltal a környezetünkről. Felfényesedett körülöttünk minden, hogy tisztábban láthassunk.

Tisztán látónak lenni azt jelenti, hogy valaki átlátja a folyamatokat, amelyek meghatározzák a sorsát. És az ő rendszeréhez kapcsolódó létezők sorsát.

Belelátni sorsokba és a mögöttük húzódó energiajáratokba nagy felelősség. De érdemes elfogadni, hogy amibe belelátok, az valami módon hozzám tartozik.

Tehát felelős vagyok érte. Kisherceg és a róka. Meglátni egyediségét, megszelidíteni energiáit, megérteni lelkének mélységeit. Ez onnantól összeköti már őket.

A legjobb, ha saját érzelmi drámáink értjük meg és szelidítjük. Ha ezt megtesszük, akkor a hozzánk kapcsolódók is képesek gyógyulni. Nem kell látványos hókusz pókusz, csak együttérzés, bizalom, felismerések a közös útról.

Az elmúlt héten sokat tanultam én is önmagamról. Illetve hát tudtam eddig is, mert ezen sorsom elég látványosan adta értésemre a helyzetem, a kapcsolati rendszerem, de darabokban hevertek eddig a régi felismerések. HOl az egyiket kovácsolgattam, hol a másikat, de nem lehetett őket összeilleszteni. Kellett az összeigazodáshoz, hogy megforduljon bennem egy viszonyrendszer, amely nemcsak az enyém, hanem ennek a világnak egyik sajátossága.

Mindamellett a szellemi forrásaim elküldték a maguk küldötteit, akik rögzítették az elmém számára a problémáim forrásaim. Mély hálát érzek feléjük.

A Madárkák szertevitték az ég üzeneteit, felvették az emberét és továbbították.

Az üzenetek célba értek. Volt akit azonnal hazahívtak, ami jelen esetben nem halált jelent. De nagyfokú kivonulást a testből. Ez a test számára depressziót, öngyilkossági vágyat, hányingert, vagyis traumát jelent. Mint amikor valakinek meghal a társa, akivel nagyon sok évet élt együtt.

A Madárkák különleges lélekrészek, összekapcsolják a világokat. A Madárkák szárnya ha ép, akkor be tudják tölteni a küldönc szerepét. A Madárkák fizikai formában is jelentkeznek. Megjelenik a madár és az ember is.

Ma már elkezdődött a visszarendeződés a test, lélek és a szellemi világok között. Az ember meghatározhatja önmagát egy más szinten.

Mivel minden mindennel összefügg, ezért a bolygók ránk hatását is érdemes megnézni. A teremtőjétől elszakadt lélek útja a teremtő házak őrzőihez, akik még nyitott kapukkal fogadják a keresőket.

Esztertől :

“Nézzük végig a Hold útját ebben a hónapban.
15-én már láttuk, hogy a Vénusszal találkozott.
20-án 23 órakor a Jupiterrel randizik,
25-én 1:39-kor a Szaturnuszhoz közelít és
27-én pedig az épp Földközelben járó, méretében és fényében most nagyobb, vörös MARS erősíti a vörösben pompázó teljes Holdfogyatkozást.”

 

2018.07.18.” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A napokban rendőri ellenőrzésnek estem ” áldozatul”. 🙂

    A céges kocsival mentem, de nem vezettem a menetlevelét.
    Nem büntettek meg, de úgy engedett el a rendőr, hogy a továbbiakban rendesen vezessem.
    ( Honnan hova tartok, és hány kilométert teszek meg az egyes címek között, nagyjából ennyi a menetlevél funkciója, ja és hogy mondjuk mit szállítok. )

    Mi lehet ennek az értelmezése vajon, mit takarhat szimbolikusan a “menetlevél? “

    1. A céges autó, a közös térre utal, amiből a cég táplálkozik. Ahogy a cég dolgait rendezitek. A menetlevél egy terv, amit követni kell, vagyis a cégnek vannak rendezetlen dolgai, amik csak úgy hirtelen dőlnek el rendezés nélkül. Ezek veszélyeztetik a cég további dolgait. Az adminisztrációra kell nagyobb gondolt fordítani, mert hozhat a cégnek olyan ellenőrzést, ami sokba fog kerülni.

  2. A Madarkakrol – Mar egy jo ideje egy rigo uldogel minden nap a csurom tetejen. Ez akkor a fizikai formaban megjelenes ? 🙂

  3. “Az emberben pedig elkezdett formálódni a valahová tartozás érzése. ”

    Egy ideje nem gépkocsival járok, ha dolgom akad hosszabb távon, hanem a tömegközlekedést használom. Meg is lepődött a családom, miért is vágyom a “tömeg”be, és valójában én sem értettem.

    Aztán egyszer, amikor a hévről leszálltunk, és az emberek a másik szállítójármű felé igyekeztek, valahogy azt gondoltam, hogy a ‘valahová tartozás’ érzése miatt hiányzik ez nekem.
    Mikor pedig egy más alkalommal körbenéztem a héven, láttam a sok embert, kit ilyen, kit olyan állapotban, komolyan, könnybe lábadt a szemem.
    Olyan hónapja történt ez.
    Jó, hogy írtad ezeket most, Évi, mert legalább megértem az érzéseimet.

    Aztán van még más is, ilyen még nem volt.

    Veréb mama fészket rakott egy hihetetlenül kicsi, de veszélyes helyre a házunk falán.
    A férjem lett figyelmes a csipogásra, és kivette a fészket, egy másik helyre rakta, és nagyon reméltük, hogy a mama felfigyel majd a változásra.
    És tényleg !
    Meghallotta, hogy ott vannak, gondozta őket és a fiókák sikeresen ki is repültek.

    Ez volt egy hónapja.

    Aztán tegnap fedeztünk fel egy újabb helyen, ( az sem jó, persze, 🙂 )újabb három fiókát tartalmazó fészket , amit újból a régebbi helyre tettünk, és az anyuka már ott eteti két napja őket ! 🙂

    Most ezek a madarak vajon ‘azok’ a Madarak?
    ( Mert ugye a veréb is madár…. 🙂 )

    1. Vannak ma még, akik tapasztalatlanságból vagy pedig valamilyen belső zavaruk miatt “nem jól építkeznek”, “nem a megfelelő alapon kezdenek neki a házépítésnek”.
      És vannak ma már olyanok, akik ezt (1) nem csupán észlelik, hanem (2) abban is segítségére tudnak lenni a társaiknak, hogy hol és hogyan vannak biztonságban (harmoniában). Nagyon fontos, hogy ezt a Ház biztonságban megtartásért “felelős” férfi erő is érzékeli és megteszi amit szükséges. Végre, a férfi-erő is a helyére kerül és segíti a “családot” a rendezésben!

      A nagyobb változások idején sokaknak lehet szüksége ma még ilyen jellegű helyre-terelgetésre. Nagy szükség van arra, hogy a férfi-erők egymást közvetlenül is segítsék. De jó, hogy ez is elindult végre!

    2. Úgy tudom, hogy a “madár” és a “szárny, szárnyalás” egy “ősibb” jelentéssel is rendelkezik. Nagyon régen a SZOLGÁLAT felvállalását jelentette.
      Értelme szerint aki Szolgálatot vállal, az arra vállalkozik, hogy megerősítést (segítséget) ad annak, akinek arra szüksége van. Ez a megerősítés lehet gyógyítás, lehet segítségadás ahhoz, hogy fontos részleteket megértsen a másik stb.

      A Szolgálatot felvállalónak magában fel kell építenie olyan belső utakat és különleges érzékenységeket, amelyek segítségével képes megérezni és megérteni, hogy kinek és milyen segítséget tud adni. Fel kell továbbá olyan képességet is építeni önmagában, amelyek által képes a segítségre szorulót megérinteni, számára a megerősítést átadni.
      A “madár” jelleg itt a “mindenhez kapcsolódás” különleges képességét jelenti (ez az alapja annak, hogy a Szolgálatot felvállaló teljesíteni tudja a vállalásait).

      Nagyon kiterjedt ábrázolása volt ennek az egyiptomi kultúrában: a szárnyas istenségek, a félig ember félig madár ábrázolások egy-egy felvállalt szolgálati irányt jelentettek. Néha csupán egyetlen madár-toll jelölte ezt a felvállalt szolgálatot. Lehetnek még ma is olyanok, akik Egyiptomi életükben egy madártollat fogadtak be a szívükbe, jelezve a felvállalt Szolgálatot.

      Egy szakasz teljességét (mint születés > tavasz > nyár > ősz > tél, lezárás, befejezés, felkészülés egy új kezdetre) Egyiptomban így jelölték (azért írom le, hogy akit ez érint, már helyesen értelmezze a képeket):
      HAJNAL (amikor elindul az új élet, begyökerezik, erősödni kezd, öntudatra ébred)
      SZŰZ (tévesen visszafelé olvasva Ízisznek jelölték mostanában)(az öntudatra ébredéstől az önálló teremtővé válásig)
      SZERZŐ (tévesen visszafelé olvasva Ozirisz)(az érett önálló teremtő, aki már másokról is képes gondoskodni, és elkezd majd egy ön-értékelést)
      EST (a szakasz lezárása, a tanulságok elraktározása, egy új élet alapjainak meghatározása, belenyílás az új szakaszba)

  4. Háztakarítás, költözés, vagy csupán egyes élet-területek feltisztítása (bármilyen ön-igazodás szükségessége).
    Nekem az a tapasztalatom, hogy ahogyan egyre figyelmesebbé válunk a belső útmutató jelzésekre (álmok, megélt helyzetek tudatos elemzése, >>> tanulságok beépítése a mindennapi megélésekbe), egyre kevésbé szükséges “nagy erővel” megélni a változásokat a mindennapokban. (Természetesen vannak Nagy Változások, amik Nagy Megélések nélkül nem lehetségesek.]
    Ha a jelzés egy ön-rész feltisztítására vonatkozik, és egy álom-szerű megélésben már megkezdem ezt az igazodást, akkor (1) ha a már begyakorolt módokon (pl meditáció-szerűen) tudatosan dolgozom rajta, >>> (2) a megformálódó helyzeteimben TUDATOSAN végigviszem amit már megtanultam, akkor jellemzően nagyon enyhe (nagyon enyhe!) testi fizikai megélések is elégségesek, hogy a testi való is hozzáigazodjon a változásokhoz.
    Ez azért is jó, mert így egyre kevésbé zavarja meg a társakkal való kapcsolódásokat az ön-igazodás.

    Ha valaki nem figyel a belső jelekre, vagy nem végzi el azonnal nagyon tudatosan az éppen megélt helyzeteiben a szükséges változtatást, akkor jönnek az ERŐTELJESEBB jelzések. És ha valaki még ekkor is “süket” vagy “vak”, akkor valóban nagy traumák is szükségesek lehetnek a változás végigviteléhez.

    A költözködés példájánál maradva: ha valaki tudatosan végzi az igazodását a finomabb jelzések hatására is, akkor elég lehet akár csak egy-két polc átrendezése a szobájában, vagy egyes tárgyak átköltöztetése egy másik szobába vagy egy családtag lakásába. Ha nem figyel valaki a jelzésre, akkor szükség lehet arra, hogy akár kényszer útján is el kelljen hagynia a házát / hazáját, vagy végső esetben a testi-valóját.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.