2018.04.13.

A „nem láthatótól” , a nem ismert jövőtől való félelem és a félelemnek való ellenállás felkorbácsolódott erősen az éjszaka folyamán. Mindez már egész héten görgette önmagát, de a „sár” az éjjel érkezett a nyakunkba.

Élünk úgy, hogy igazából nem tudjuk a másnapot. Miközben minden erőnkkel meghatároznánk. Kutatjuk a jövőt, és az abban való helyünket. Miközben bármit is tudunk meg róla, az bármilyen más formában jelenhet meg a fizikai világban, mint vártuk.

Félünk, hogy lesz- e erőnk megoldani. Félünk, hogy a többi ember miképpen reagál, segít vagy támad?

A bizonytalanság megbetegít, elerőtlenít, vagy akaratossá tesz.

Ugyanakkor a sok-sok düh, méreg, elégedetlenség, bizonytalanság mérgez folyamatosan. Azt is, akiben felfokozódik és azt is, akit elér ez a hullám.

Sokan megérezték úgy a kicsapó dühöt, és félelmet, hogy nem is gondolták, hogy őbennük ilyesmi rejlik. Vagy máshol játszották ki önmagukból. Akár párkapcsolatban, akár önmaguk ellen. Vagy elfojtották mélyen, mert szerettek volna szellemileg fejlődni.

Ez a hatalmas gyűlölet vagy félelem hullám, amely végigsöpört az embereken elgondolkodtathat sokakat. Ennyire érzékeny lenne a közösség hullámzására? Őbenne is ennyi rejtett félelem vagy gyűlölet lapulhat?

Ugyanakkor azon is el kell, hogy gondolkodjon, hogy ennyire fél a bizonytalantól? A nem meghatározhatótól? Amit túl nagy erővel próbál meghatározni, miközben a valóban fontos dolgokra már nem jut energia?

Ennyire irányítható és nem is tud róla?

Betörnek mások az aurájába, és beoltják vagy megrabolják?

Közeledünk egy megértés felé. Beszélünk sok mindenről, de nem érezzük a valós tartalmát. Beszélünk HIT-ről.  Az emberi oldalát értjük is, de a mélységét vajon megéreztük? Az önfeladás mélyszintjeit?

Az önfeladás nem azt jelenti, hogy mások lábtörlői legyünk. Csak átadni magunk és a sorsunk lelkünk forrásának. És ez nagyon nehéz, mert sok cselekedetünk, történésünk onnantól nem értjük emberi elmével.

Azt gondoljuk, hogy a szellemi üzenetek azonnal megvalósulnak? Amikor a lelkünk azt mondja, hogy légy ilyen és ilyen, akkor az azonnal boldogságot eredményez? Azonnal egészség és bőség lesz?

Nem lesz azonnal úgy. De el lehet indulni az időfolyamban előre, hogy úgy lehessen.

Tudjuk, hogy az emberi tényező képes évszázadokra késleltetni folyamatokat? Tudjuk. A történelem ezerszer megmutatta.

Időszakonként érkeztek Szolgálatra lelkek, akik változtattak a történések irányán. Az ő energiájuk ad egy irányt, de lehet, sok száz év eltelik , míg látszatja lesz . A változás ideje gyorsul, mert nő az energia, amely meghajtja  az idő kerekét. Beérnek olyan gyümölcsök, amelynek a magjait sok ezer éve vetették el. És most is vetnek el magokat, amelyek majd generációk múlva érnek be. Az egykor elvetett magokat hordozók ma már Szolgálat tévők, és egyre többen lesznek.

Nos, mindez a hitünkből fakad, amely egyre inkább tűz alá kerül. Itt élünk ebben a világban és valamit meg kell alkotnunk. Vagy szolgálnunk kell másokat, hogy ébredni tudjanak és alkotni. Vagy mind a kettőt.

Mondhatnám, hogy ez ennyire egyszerű, mert valahol az is. De egymást rángatjuk, önálló akaratot viszünk a közös szándékba. Bizonyítanánk valamit, bár nem tudjuk miért és kinek. Ez olyan, mint amikor egy szépen működő gépezet egyik fogaskereke hirtelen úgy dönt, hogy ő nem a motor részen, hanem a kormány részen akar dolgozni. Pedig nem úgy alkották meg, nem oda való. Kiesik a helyéről, mert ott már nem akar lenni. Akadozni kezd a gépezet, a termék hibás lesz, a többieket akadályozza.

Ha nem akarunk bizonyítani, csak figyeljük, amit a sors mutat emberek és történések útján, akkor egészen jól behatározhatjuk a helyünket.

Egy jó asztrológus pedig sok támpontot megadhat önmagunk lehetőségeihez.

Ha nem magyarázzuk félre, nem húzkodjuk saját elveinkre, dogmáinkra, félelmeinkre.

ÉS ez nagyon nehéz, mert ki kell lépnünk saját szűk bőrünkből, hogy saját magunkra ráláthassunk. És ehhez nem feltétlen kell meghalnunk a fizikai világban.

2018.04.13.” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Egy ‘gépezetben’ működünk, egy hálózat, egy rendszer részeként, és a szabadság érzetét épp az adja, ha sikerül a saját helyünkön, a saját minőségünknek megfelelően működnünk.
    Erre próbáltam utalni néhány bejegyzéssel ezelőtt, hogy vajon mennyiben valós szabadság az – a szabadság fogalmát földi, emberi értelmezésből nézve – , ha akkor vagyok szabad, ha azt teszem, amit tennem ‘kell’? De lehet ez már pusztán öncélú filozofálgatás 🙂

    Valahol olvastam, hogy előbb volt a ‘Terv’ (v. nevezzük inkább ‘Mű’-nek?), ami megfogant, kiáradt, és most visszafelé haladva az időben valósítjuk meg ugyanezt. (Egyre inkább hajlok ennek az elfogadására, sokmindent megmagyarázna).
    Mi, mint azok, akikből összeáll az Egy, létrehozzuk azt, ami már tkp. megvan. Kitaláljuk, hogy hogyan is jött létre.

    1. Előbb volt a Terv, amely megalkotta a tér vázát. Mi pedig megvalósítjuk, feltöltjük tartalommal. Ha az emberek egy részében a Terv letisztul, és meglátjuk benne önmagunk, akkor tudunk tiszta gondolatokkal hatni a tér formálására, és önzetlenül egymásért létezni. Addig csak keresgélünk, kifordítunk ezt azt, egymást csapkodjuk a “teremtő gondolatokkal”. És húzzuk az időt. Vagy látjuk a tervet, de nem látjuk benne önmagunk valós helyét, vagy nem látjuk a tervet, csak önmagunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.